3

Kezdem megérteni a dolgokat, kezd tisztulni a kép erről a világról és mostanra már lassan felfogom, hogy hol is vagyok és, hogy mi történik velem.
Az előző két napom nagyon jó volt. Már egy nap alatt is érzem, hogy mennyit fejlődött az angolom. Tegnap reggel, még ha nagyon figyeltem, akkor sem értettem mindent, ma estére már annyit elértem, hogy ha nagyon koncentráltam, akkor szinte mindent megértettem. A beszéd sokkal nehezebben megy, de csak idő kell hozzá és türelem és bele fogok jönni.
Tegnap vásároltunk, délelőtt is és délután is, a vasárnap mindig vásárolnak (Sunday is the shopping day, ahogy Shelley mondaná, az anyuka) A fiúknak, Bobnak és Yuvi-nak krikett meccse volt délelőtt, úgyhogy csak hárman, lányok mentünk. Általában csak az anyuka szokott menni, de most elvitt engem is, hogy lássa, mit szeretek. Vásárlás közben Mia új szavakat tanított nekem. Én rámutattam arra az árura, aminek nem tudtam angolul a nevét, ő pedig megmondta.
Ebédre haza is értünk és addigra már a fiúk is otthon voltak. Itt, Angliában mindig szendvicset esznek ebédre és csak vacsorára van melege étel (, a reggeli általában müzli, vagy pirítós) Ez nekem először elég furcsa volt, mert én ahhoz szoktam hozzá, hogy délben eszek a legtöbbet és így akkor vagyok a legéhesebb. De mára már alig zavart. Kezd átállni a gyomrom az angol kosztra. Mondjuk a panaszkodásra semmi okom, mert elég jól tartanak itt.
Délután elmentünk Miának egyenruhát venni a M&S-be. Igen a legtöbben egy egyszerű M&S-ben veszik a gyerekeknek az egyenruhát. (Mert itt ugye minden gyerek egyenruhában, ünneplőben jár iskolába) Az egyenruhát Woking-ben vettük, délelőtt pedig Guilfordban voltunk. Bisley egy kis falu, itt lakok én és a közelben lévő két nagyobb város Wokin és Guilford. (Ezen a térképen megnézhetitek: https://www.google.hu/maps/place/9+Donnafields,+Bisley,+Woking,+Surrey+GU24+9DP,+Egyes%C3%BClt+Kir%C3%A1lys%C3%A1g/@51.3544848,-0.630319,11z/data=!4m2!3m1!1s0x4875d66aab97256b:0x39b68511ec44c9f4?hl=hu )
Guilford egy kicsit nagyobb, ide fogok járni nyelviskolába. Mindkét városba van a falunkból közvetlen buszjárat.
Bár Yuvi nem akart, neki is el kellett jönnie egyenruhát venni, mert Bob délután golfozni ment. Nem volt könnyű megtalálni Miának a megfelelő méretű és ízlésével megegyező egyenruhát, ami az alsó tagozatosoknak nem más, mint egy szürke ruhácska, ami alá fehér inget kell venniük. A lábukon, az ünneplő cipő alatt vagy szürke, vagy fehér zoknit hordanak.
      Nagyjából ilyen a ruha.

A fiúknak csak egy egyszerű ünneplő, pulóverrel, vagy zakóval:

A boltban realizálódott bennem, hogy Yuvi mégsem olyan csöndes, mint amennyire csöndesnek a szülei beállítják. Előszeretettel piszkálja a húgát, persze azért Mia sem jobb. De látszik ezen a piszkálódáson, hogy mennyire szereti egymást  a két gyerek. Egy kicsit rám és Kenézre emlékeztetnek, amikor még olyan kicsik voltunk, mint ők. Még a korkülönbség is ugyanakkora köztük, mint köztem és az öcsém között. Yuvi , 11 éves, Mia pedig november végén lesz 9. 
Este megnéztük az angol X- Faktor első részét, ott volt a nappaliban az egész család. Egy kicsit jobban tetszik az angol X-Faktor mint a magyar, egyőszintébbnek tűnik, de azért itt is megy a show rendesen. Sőt a zsűriben ugyanazok a karakterek vannak, mint Magyarországon. Bármennyire nevetséges is, azért élveztem, a gyerekek pedig egyenesen odavoltak érte. Időközben beszéltem a családommal is Skype-on. Jó volt látni őket, de utána egy kicsit furcsán éreztem magam. Túl erős szó lenne a honvágy, de valami hasonlót éreztem.

Ma hagyták rám először a gyerekeket, egyedül. egy kicsit izgultam, de tényleg csak egy nagyon kicsit, hiszen már sokat voltam egyedül gyerekekkel. Minden rendben ment, egészen addig, amíg le nem ültek a gyerekek megcsinálni a nyári házijukat. (Itt az iskola, csak 4-én kezdődik). Yuvi nem találta az olvasónaplóját, amin egész nyáron dolgozott. Felforgattuk az egész házat, minden egyes darab papírt megmozgattunk, de nem találtuk sehol. Yuvi elsápadva túrta fel vagy hatszor a szobáját, nem volt hajlandó reggelizni addig, amíg meg nem találja, pedig már elmúlt 11 óra. Mia is szorgalmasan segített, nagyon komolyan vette  bátyja problémáját. El is magyarázta nekem, hogyha nem lesz meg a házi feladat Yuvinak osztályt kell ismételnie. Ezt azért nehezen hittem el és később ki is derült, hogy azért nem így van. Felhívtuk az Shelley-t, meg a nagymamát is, de nem tudtak segíteni. Yuvinak már potyogtak a könnyei. Kezdtem tanácstalan lenni, ráadásul elég nehéz volt vigasztalni, az én szerény nyelvtudásommal. Aztán Mia felnyitotta a lap-topot, hogy megnézzen valamit és csodák csodájára, hála Istennek ott volt a házi feladat. Hát komolyan mondom ilyen megkönnyebbült, boldog arcot még az érettségi után sem lát az ember, mint, amilyen Yuvi arca volt.
A délelőtti tanulásból nem lett persze semmi. Ebéd után Yuvi-t elvitték moziba, Miával pedig átmentünk a szomszédba. Miközben Mia játszott a szomszéd kislánnyal, Sofiával én megismerkedtem a szomszédasszonnyal. Majdnem beleprüszköltem a tejes teába, (Igen, mindig tejes teát kérek, ha megkínálnak valamivel, elvégre Angliába vagyok. De azért elég jó kávéfőzője van a családomnak.) amikor megdicsérte a szomszéd asszony az angolomat. Egyébként itt mindenki ilyen, ha már egy kicsit gügyögsz angolul oda, meg vissza vannak, hogy milyen jól beszélsz.
Aztán mindkét lány átjött ide, a Gandhi házba és kifestették egymást. Aztán engem akartak kifesteni. Na ez az a játék, amibe nagyon nem szeretek belemenni és általában mindig sikerül lebeszélnem a gyerekeket erről az ötletről. De, annyira könyörögtek, hogy úgy gondoltam, üsse kő, majd lemosom ha nagyon borzalmas lesz. Megadtam magam, hagytam, hadd csináljanak az arcommal azt, amit akarnak. De meglepetésemre egész jó lett, olyan jó, hogy nem mostam le rögtön, csak három órával később. Utána megcsinálták a hajamat is és az annyira tetszett, hogy sajnáltam szétszedni hajmosáskor. És biztos vagyok benne, hogy meg fogom kérni Miát, hogy mutassa meg, hogy csinálta. Nyolc éves létére egészen kifinomult ízlése van ennek a kislánynak.

Ezután jött a nap legjobb része a zenélés. Elővettem a klarinétomat, mert már régen játszottam és, amúgy is megszerettem volna mutatni a gyerekeknek ezt a hangszert. Mia és Yuvi is imád mindenféle zenét. Oda,meg vissza voltak a klarinétomtól. Mia leült a zongorához, Yuvi fogta a hegedűjét és elkezdtük játszani a „Hull a pelyhes fehér hó”-t. Persze őket nem zavarta, mert angolul  a „Twinkle-twinkle little Star-nak semmi köze nincs a télhez, meg a Mikuláshoz. A hegedű egy kicsit hamis volt, el volt hangolódva, de a zongora,meg a klarinét gyönyörűen szólt együtt. Azután segítettem Miának a zongora gyakorlásban. Ki gondolta volna, hogy 12 év zeneiskola egyszer még nagyon jól fog jönni Angliában egy indiai családnál. Ti tudjátok, hogy mennyire tudok klarinétozni, meg, hogy mennyire értek a zenéhez. Ép, hogy csak hobby szinten vagyok. De mégis tudok nekik segíteni a gyakorlásban és ez nagyon boldoggá tesz.
Amikor Bob hazajött fél füllel halottam, hogy Shelley azt mondja neki, hogy „Rita is fantastic” :DDDDD Annyira boldog vagyok!!!!!!!

Itt van egy kép az angol házakról, én is hasonlóban lekok. Nekem nagyon tettszenek. Sajnos saját képeket még nem tudok felrakni, mert otthonhagytam az ehhez szükséges kábelt. De talán sikerül majd valahogy az i-phonom-ról. Ja igen kaptam egy kölcsön I phone-t a családtól. Még meg kell tanulnom használni.